A legtöbb nő nem olyan szerencsés, hogy az első együttlét frenetikusan sikerüljön. A legtöbben fájdalmat is átélnek, amíg a testük hozzászokik az új dolgokhoz. Ez az állapot azonban pár alkalom után megszűnik, és a helyét jó esetben rögtön a gyönyör veszi át - kevésbé szerencsés esetben a kiábrándulás, hogy jó, jó, de miért nem érzek semmit?! Aztán ahogy egyre jobban gyűlik a tapasztalat, úgy lesz egyre finomabb és kifinomultabb az egész, úgy leszünk egyre bátrabbak és nyitottabbak...
Hogy aztán végül learathassuk jóól megérdemelt jutalmunkat.

Nos én átmentem minden fázison. Ahogy az életben, úgy a szexben sem esett minden a számba (1-2 kivétellel, a szóviccek kedvelőinek :D). Az első kegyetlen volt, de konkrétan. Persze, egy része az izgalom, de ez sajna egyéni adottság is. Van aki olyan, hogy észre sem veszi, hogy valami más is történt, van pedig, aki úgy érzi, mintha száz karddal szaggatnák. De hát minden rossz elmúlik egyszer, nemde? :) Valójában azt a kérdést tettem fel, hogy mi hajtja az ilyen fájdalomtól gyötört nőket a folytatásra, amikor ott a jól bevált orális technika, 0 fájdalom, biztos élvezet. A megfelelés, hogy jobban kielégítsük a partnert? A remény, hogy egyszer majd csak jobb lesz?

Szerintem ez mind benne van, de a fő indok nálam legalábbis az volt, hogy érezni Őt.

Tudtam előre, hogy rossz lesz, de mégis elkapott az a bizonyos bizsergés, ami csak egy módon enyhíthető: ha keményen belémhatol... Nagyrészt ez a lelki késztetés az oka annak, hogy X idő elteltével a lepedőszaggató hüvelyi orgazmusokról tudok írni - na meg persze a partner nagyjából végtelen türelme, amit ezúton utólag is köszönök neki! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.